HTML

anagyéletérzés

vers formában leírt gondolatok,melyeket - sok év hezitálás után - úgy döntöttem, megmutatok. Nem török irodalmi babérokra, de beleestem abba a csapdába, hogy alkottam valamit, és érdekel, másoknak hogy tetszene, ha megmutatnám. hát most kipróbálom. olvassátok.

Friss topikok

  • Dhor: most csak felületesen olvastam el, nem gondoltam bele minden sorba, és így átjött egy nagyon átére... (2012.03.05. 20:17) na kezdjük
  • lucaorsolya: de még mennyire :) (2012.01.31. 14:03) szakdoga helyett
  • Tomeczek: Ez nagyon szép! :) (2011.12.27. 12:58) karácsony
  • mindenmash: Annyi értelme legalábbis van, hogy az én agyamban is ugyanez az értelmetlenség honol. Az pedig vég... (2011.10.01. 22:40) feszültséglevezetés
  • babapiskota88: hú Luca nagyon tetszenek a verseid. olyan jó érzés olvasni őket :) (2011.07.25. 15:56) Átdolgozva

Linkblog

maradék az év elejéről

lucaorsolya 2010.10.18. 15:54

Magamban

 

A csöndről írnék, énekem bár volna csend,

ahogy régen – gömbölyű folyam.

Mert éjszaka nem lelem helyem

álom és való között, hiába minden.

A tágulás – tölts ki tér! –,

most nem segít nyugodni.

 

Keresem magam.

Erdőben bolyonganék inkább,

mint itt a négy fal között.

Itt nincsenek szavak,

nincs megfogalmazás, csak össze-vissza

csöndnélküli tompa kocsizaj.

És persze sajnálom magam.

 

Nyűgössé tesz a lusta egymásutániság,

A tespedt unalom,

Csak a napok változnak.

Én nem változom.

 

Látod, kell az erő, a tovalendülés,

látod a szél,

a hinta-palinta,

a szédült nevetés,

nem csak megjátszott gyerekség volt.

Mozdulat,

ami vonz – mágnes meg a szög.

Játszottad te is tudom.

 

 

Halk vagyok.

 

Álmomban magam voltam,

a régi kotnyeles.

Hangos, nevető, gyermeket terelő

búgócsiga.

Pörögtem, térültem és voltam.

Mert mozgott a lélek meg a test.

 

Stagnálok.

És tudom, jól tudom,

nem lendíthetsz tovább,

bár érzem kezed derekamon,

és érzem a mozgást, de beton

a test és szikla a lélek.

 

 

Álmodtam.

A gyermek – ne félj nem mienk –

egy húr volt csupán és csökött kezek.

Nem zárult le semmi benne, alig létezett,

így szülte a nő,

és otthagyta, mert életképtelen.

Barna volt, és törékeny. Fényképen nézve

emberi torznak mondanád.

Ott mégis gyönge gyermek volt nekem.

 

És a félelem eltűnt és megnyílt a szív,

gyermek ő is, gyermekem.

 

 

De vágyam lustaság.

A génkódolt szeretet, az anya még várjon.

Magam még nem vagyok,

mint hullott levél, száradok.

Mozdulj hát elme,

a hinta, a palinta lendüljön, szálljon,

gondolatom pezsdüljön, vágyjon,

s az ég, a fent, mágnesezze lelkem,

mert szorongó, tört búgócsiga

létem

eltemet egészen.

 

2010 január-február

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://valamikiszaladt.blog.hu/api/trackback/id/tr372381271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lucaorsolya 2010.10.18. 23:30:53

huhh hát köszönöm ezt a tömör tetszésnyilvánítást, én személy szerint mint verssel nem vagyok annyira kiegyezve ezzel, de azt hiszem az érzést sikerült leírnom. és hát végül is nekem ez a célom:)
süti beállítások módosítása