Mozdulat

Csak ülni a csónakban és ámulni mindenen,

alattam végtelen mozgás a folyó,

az óriás fák zöld szörnyek, de jóságosak

és szomorúak is, könnyeznek végtelen,

talán az elveszített levelek miatt,

nekem is fáj mindez, de a víz elsodor

messze, mert a mozdulatlanság csak testemé,

belül én is áramlok, de ha magamra hagysz riad

a lelkem, darabokra tör és felduzzadok,

jeges áradás leszek, az egyenletes

lágy felszínt felváltja a harag éles kontúrja,

és magammal rántom a parton hagyott

civakodásokat, az önző sérelmeket,

így rohanok majd tovább, szennyesen,

zúgva, rombolva mindent, mit elérek,

nem hallgatva többé a parti neszeket,

ahogy az első esőcsepp rám zuhan,

apró fodrokkal, szürkén és puhán,

csak akkor eszmélek, mikor ezer

ponton szúrnak belém - nem tudom hogyan

tud fájni egy érintés, ami egy anyag velem,

amit belőlem bontott ki a nap, a fény,

de átadom magam az érzésnek, ez józanít,

sodrásom lassul, szétterül felületem,

újra vannak határaim, és szavaid,

én szomorú szörnyeim rámhajolnak vággyal,

már tiszta és hűs vagyok, mélységes nyugodt,

végre hallom az érintések apró surranásait,

ahogy a fák leveleit körbetáncolja a víz,

belemártom az ujjam, hadd csiklandozzon az erő,

a mozgás játéka a mozdulatlannal,

és sodródom vele, mindegy merre visz.