Egyedül
Mint mikor gurulsz le a hegyről,
önmaga körül forgó giliszta-lény,
csak forogsz, egyszerre zuhansz, repülsz
és a földhöz ragadsz,
szemedben zakatol a fény.
Fejedben a kusza tekervények
összegubancolódva köröznek szüntelen,
és csak arra vágysz, álljon meg a világ,
legyen csönd a képek között,
csak érjen véget a végtelen.
Így vagyok ma én is,
szédült-féktelen.
Eltűntek a zuhanásban határaim,
házamat is elhagytam én,
bolond búgócsiga,
s létem a munka-iga
és lágy szenvedély között
gurul a rosszullétig hajszolva testemet.
Nő vagyok, vonatkozását még sosem
éreztem ennyire.
A létezés határtalan mámora
fejembe száll, és gurul és repül velem,
mégis a földön vagyok, meztelen
és buja vágyam oly ösztönös,
mint a sár, mint a föld, mint a szeretkezés
mély lélegzete.
(Magam vagyok
- elveszett lény a végtelenben)