Első olvasat.(Kicsit összeszorult torokkal ülök le.) Első versszak: egyszerre gyönyörű-lucás, és egyszerre meglepő - a giliszta kép. Bevallom, nem a kedvenc állatom. De együtt mégis: azannya, én ezt ismerem ezt az érzést: "szemedben zakatol a fény" - így gurul le az ember a Kálváriáról. Persze ez csak a kép - na de így leírni!!
További kedvenceim: "házamat is elhagytam én,/
bolond búgócsiga"
Ez zseniális kép. Szerintem.

És: "gurul a rosszullétig hajszolva testemet."
A háttér miatt - ez borzasztó pontos. (És fontos...)

Továbbá: "és buja vágyam oly ösztönös, /mint a sár, mint a föld, mint a szeretkezés/ mély lélegzete."

Megint a meglepődés: a sár miatt. De pont ettől is meg a gilisztától is annyira jó!! Erős. Ez most szerintem megint egy olyan vers lett, amiben nagyon kidolgozottak a képek - mint a Dunásnál - talán még pontosabban - az egész gurulás.

Másodszori olvasás: hú. Ez tényleg: JÓ. NAGYON JÓ.

Amit még éreztem mellé (elsőre, másodikra, harmadikra), azt nem tudom leírni.

A döbbenetet, és hogy mennyire jók a képek, és mennyire izgalmas egymás után beléjük képzelnem magamat, nálam az utolsó kilenc sor előttig tartott. Onnantól más síkra lép, túl egyértelmű, elvész belőle a megfejtés öröme, izgalma és a többértelműség szabadsága. Túl szókimondó az első majdnem 3 versszakhoz képest. Pedig addig tényleg nagyon megragadó.

Más: ez már a harmadik (legalább a harmadik, vagy legalábbis az ide felkerültek közül legalább a harmadik) versed, amiben búgócsigával fogalmazod meg magad. Ez valahogy nagyon megfog, hogy van egy ilyen határozott összeköttetés a versekben, hogy nem távolodik el egymástól teljesen a sokféle hangulatban a több különböző énkép. Nem tudom, mit akarok ezzel kapcsolatban mondani vagy kérdezni - csak leírtam.

@mozzarella: köszönöm:)
@Dhor: igen, de nem mindig a megfejtés öröme a cél. egyértelmű, mert nem akarom túlbonyolítani, hiszen ez egyfelől egy nagyon is világos és egyszerű érzés, a test ösztönös vágya. egy sor volt amit kiszedtem (eszem ölembe költözött), azt én is túlzásnak éreztem utólag. de a többit nem. egyszerre bonyolult és sokrétű az érzés, de ugyanakkor nagyon is egyértelmű. én úgy érzem, van szerepe a szókimondásnak, és a határozott asszociációknak. én ebben is látom az erőt. de köszönöm a véleményt! sokat jelent hogy reflektálsz

Nem tudom, a többi olvasó hogy van/lesz vele, de nekem így már az utolsó versszak is sokkal jobban tetszik! :) Szerintem jó, hogy kihagytad azt a sort, az olyan lezárás-szerű volt. A nélkül már egyáltalán nem zavaró, hogy az utolsó versszakban kifejted.

Egyébként nekem ez a kedvencem:
"és csak arra vágysz, álljon meg a világ,
legyen csönd a képek között,
csak érjen véget a végtelen"
Annyira igaz!!
Meg az is nagyon jó, hogy egy kis szünet után, az új versszakban megint erre rímelsz vissza. Olyan, mintha azt érzékeltetnéd vele, hogy hiába próbálod, nem tud véget érni. Ott egy szívdobbanásnyi szünet a versszakok határán, majdnem fellélegzem, hogy talán véget vetettél a végtelennek, de ugyanonnan folytatódik tovább mégis. Ez nagyon jó!

@Dhor: még kicseréltem egy szót, kétszer volt gyorsan egymás után a testem. így már egész elviselhető. bár nem tudom. továbbra sem vagyok épp költő. de úgy érzem átadja a pillanatom. bevallom egy kicsit ittas voltam:) ezért ez a sok testiség.